Kisegítő eszközök

×

Kapcsolat

Írjon nekünk üzenetet!

hello@nogradifiatalokert.hu

Blog

Cikk

 

A tavalyi évhez hasonlóan idén is megszerveztük nagysikerű nyári táborunkat, ezúttal Szurdokpüspökin találkozhattak velünk a helyi gyerekek.

Tavaly Endrefalván nagy sikernek örvendett egy hetes nyári táborunk, pozitív visszajelzéseket kaptunk a gyerekektől, szülőktől egyaránt. Éppen ezért úgy gondoltuk, hogy a nyári tábor megszervezését nem szabad kihagyni ebben az évben sem.

Az "Egészséggel a közösségért" c. projekt adott lehetőséget, hogy ezúttal a szurdokpüspöki gyerekekkel találkozzunk és nekik tartsunk egy héten keresztül különböző interaktív foglalkozásokat. Már a tábor előtt csapatunk elkezdte a felkészülést a gyerekek fogadására, egyesületünk csapatépítő tréningeket szervezett, továbbá rendbe tettük szuper önkénteseinkkel a Közösségi pontot, amely központi tere volt a hét tevékenységeinek. 

2023.07.24.

A tábor első napján közösen megalkottuk azokat a szabályokat, amelyeket az egész hét során igyekeztünk betartani, majd számos kézműves foglalkozás közül választhattak a gyerkőcök. Volt gyertyaöntés, gipszöntés és egyéb kreatív feladatok. 

2023.07.25.

A hét második napján a gyerekek a ping-ponggal, az íjászkodással, illetve különböző akadálypályákkal ismerkedhettek meg, továbbá sokféle zöldséget és gyümölcsöt kóstoltak, ezáltal gazdagodhatott ízviláguk. 
A kreatív foglalkozásokra ismét lehetőségük volt azoknak a gyerekeknek, akik valamelyik programon nem szerettek volna részt venni. Alkalmuk volt megkóstolni a vegán körözöttet, illetve a cukkini krémet, amelyet nagy örömünkre jóízűen fogyasztottak el. Ezt követően a helyi fagyizóban finom fagylaltokat ettünk együtt, utolsó programként az érzelemfa segítségével megoszthatták aznapi gondolataikat és érzelmeiket a gyerkőcök.
 
 
2023.07.26.
 
Szerdán lekvárt főztünk sárgabarackból, amit előtte leforráztunk és kimagoztunk. A lekvár nagyon finom lett, és közben sokat tanultunk az egészséges életmódról. Újságból kivágtunk képeket, és azt ragasztottuk az okos tányérra, hogy melyik ételnek mi a kedvező és mi a káros hatása szervezetünk számára. Aztán rajzoltunk is az egészségről, és felragasztottuk a nagy életfára a műveinket. Aztán gipsz szobrokat festettünk különböző színekkel, és mágneseket ragasztottunk rájuk, így hűtőmágneseket készítettünk, amiket hazavihettünk. Végül uzsonnával zártuk a napot, turmixot, vegán körözöttet és padlizsánkrémet ettünk.
 
 
2023.07.27.
 
A negyedik napon a sportolásé volt a főszerep. Akadálypálya várta a táborozókat, majd kidobós labdajátékot játszottunk, amely annyira tetszett a gyerekeknek, hogy többször is csapatot kellett osztanunk. Központi témánk az egészség, az egészséges életmód, valamint a sportolás fontossága volt a hét során. Éppen ezért készültünk számukra mézkóstolással, amely olyannyira jól sikerült, hogy többször is rájártak a gyerkőcök a nap folyamán.
 
 
2023.07.28.
 
A tábor utolsó napja is fantasztikusan telt. A pénteki napot egy állathangos játékkal kezdtük, így alakítottunk párokat a gyerekekkel. A párba állt gyerekeknek lehetőségük volt betekintést nyerni a társas tánc világába, és elsajátíthatták a cha cha cha lépéseit. Ezután egy vidám zumba következett, amelybe mindenki becsatlakozott. A nap folyamán palacsintát ehettek gyümölcslekvárral, és különböző friss gyümölcsökkel. Egy kis pihenő után kezdetét vette a vízibomba csata, majd egy seprűs játék, amit egy izgalmas számháború követett. Uzsonnára nyársaltunk, és ezt fogyasztottuk el sok sok zöldséggel, közben a gyerekeknek lehetőségük volt különböző arcfestéseket, és csillámtetkókat csináltatni magukra. A nap végén hazavihették a héten készített hűtőmágneseket, gyertyákat és lekvárokat.
 
 
 

 

 

Így néz ki nálunk egy közgyűlés
Egyesületünk a kulisszák mögött - túl az idei közgyűlésen.
Bővebben
Véget ért az első projektünk
Májusban sor került a Közösen a közösségünk fiataljainak egészségéért c. projektünk záróeseményére.
Bővebben
Nyári tábor - 2023
A tavalyi évhez hasonlóan idén is megszerveztük nagysikerű nyári táborunkat, ezúttal Szurdokpüspökin találkozhattak velünk a helyi gyerekek.
Bővebben
Elkészült a Közösségi pont
A nyáron szorgos kezű, lelkes önkéntesekkel felújítottuk Szurdokpüspökin a Közösségi pontot.
Bővebben