Kisegítő eszközök

×

Kapcsolat

Írjon nekünk üzenetet!

hello@nogradifiatalokert.hu

Projektünk fő kiindulópontjaként a helyi igényeket felmérve és azokra reagálva központi szerepet szántunk az egészséges életmód megismertetésének és népszerűsítésének a gyermekek és fiatalok körében. 

Szerettünk volna folyamatos jelenlétet biztosítani egy közösségi tér épületében, ahol a gyerekek és fiatalok fejleszthetik a kompetenciákat és részesei lehetnek egy minőségi tanulásnak, amelyet nem formális eszközök bevonásával valósítunk meg. Azáltal, hogy fejlődik a fiatalok világképe, motiváljuk őket az önálló tanulásra, továbbá
szeretnénk megelőzni az intézményekből való lemorzsolódást. A projektünk fő célkitűzései között szerepelt a gyermekek helyzetének segítése.

A „Közösen a közösségünk fiataljainak egészségéért” c. projektünk fókuszában a Nógrád megyei, kevesebb lehetőséggel rendelkező Endrefalva település gyermekei és fiataljai álltak. Projektünk kiemelt célja volt, hogy reflektáljunk azokra a területekre, mint például az egészséges életmód többféle tevékenységen keresztül való megismerése, melyre formális keretek között sokszor egyáltalán nincs lehetősége a fiataloknak. Az egy éves projekttevékenység alatt önkéntes, Nógrád megyei fiatal projektmegvalósítóink az egészséges életmódot, mozgást és minél szélesebb körű, környezetünkhöz szorosan kapcsolódó, nem formális tevékenységeket álmodtak meg és valósítottak meg a gyerekekkel és fiatalokkal közösen.

A gyerekek részt vettek egészséges életmódot megismertető kéthetes nyári napközis táborban, ahol többek között
gyümölcsszobrászat, egészséges túró rudi készítés és mindennapos zöldség- és gyümölcsfogyasztás is a tevékenységek között kapott helyet.

Lehetőségük volt egy méhész őstermelő mézkészítési folyamatába való betekintésre, kipróbálhatták a kangoot, mint egy újkeletű mozgásformát, egy tanyasi nap keretén belül lovagoltak, állattartással ismerkedtek, csizmadobó versenyen vettek részt.

Ezen felül - a teljesség igénye nélkül - a település egyik utcájában 15 db szilvafát is ültettünk a gyerkőcökkel, amelyek általuk kiválasztott, saját neveket kaptak. A projektünkkel közel 120 gyereket és fiatalt értünk el, amely nagy örömmel töltötte el a lelkünket és hatalmas motivációt adott a folytatásra.

Sok élményt szerzett a csoport a projekt időszaka alatt, főleg a gyerekekkel, de az egymással való közös munka is sok nevetést, szép pillanatot hozott. Óriási élmény volt látni a gyerekek boldog arcát, hogy élvezték a foglalkozásokat, és szeretettel, jókedvvel jöttek a következőkre is. Sok dolgot tanultak a foglalkozások alatt, amelyet az iskolában is kamatoztatni tudtak.